A Bridgestone EMEA 36 millió eurós beruházással valósítja meg 2023-ig nyolc európai gyárának okostechnológiai átállását.
A Mobility Show látogatói bizonyára felfigyeltek a hazai kiállítások állandó szereplőjének, a közismert Monroe-termékek standjának szembeötlő új felirataira.
2019. május
A kormány 5,57 milliárd forinttal támogatja a 200 új munkahelyet teremtő beruházást.
A kompaktautó először kerül elsőkerék-meghajtású platformra, ami jobb térkihasználást eredményez.
Az ID.3 az első teljesen új tervezésű elektromos szériaautó a Volkswagentől.
A Calsonic Kansei és a Magneti Marelli egyesülése után MARELLI márkanév alatt folytatja tevékenységét.
Az idén már több mint 750 százalékkal több elektromos autót adott el, mint az előző év hasonló időszakában.
Megkezdődött egy új gépsor telepítése a japán tulajdonú AGC autóüveggyár tatabányai üzemében.
A Daimler hétfői közleménye szerint az év első két hónapjában 333 ezer Mercedes-Benz személygépkocsit értékesített a konszern, 6,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Ipari újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások és a Zala Zone Járműipari Tesztpálya (ZalaZONE) mutatkozott be csütörtökön Berlinben vezető német autóipari társaságok startupokkal foglalkozó szakértőinek.
A sportautó-szegmens gyengülő teljesítménye sodorhatja veszélybe az Audi ikonikus modelljét, a Győrben is gyártott Audi TT-t.
Járműipari alkatrészgyártó üzemet épít a francia GMD-csoport Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással.
Tudjuk, mert tanultuk: energiatárolás csak DC – azaz egyen feszültség – formájában lehetséges.
Ha valaki ránéz egy autóra, egy kamionra vagy egyéb nehéztechnikai eszközre, az első gondolatai bizonyosan a motor ereje, a futómű strapabírósága, illetve a jármű formájának összhatása lesznek.
A modern gépjárművek egyre fejlettebb kipufogógáz-kezelő rendszereket alkalmaznak, amelyek érzékelőkkel figyelik a motor emisszióját és teljesítményét.